KÖZGYŰLÉS 2024.
Közgyűlés
A tagság 68 százalékos részvételével 2024. március 18-án tartottuk meg az ez évi közgyűlésünket. Először szomorú kötelességünknek eleget téve, egyperces néma felállással adóztunk Bedécsné Tóth Katalin emlékének, aki az Ellenőrző Bizottságunk elnöke volt.
Utána dr. Abonyi János elnökünk előadását hallgattuk meg, aki a vérnyomásról és annak méréséről tartott előadást.
A közgyűlési napirendekre rátérve Vincze-Pap Kálmánné titkár beszámolt egyesületünk 2023-ban végzett tevékenységéről, majd Molnár Lászlóné gazdasági vezető ismertette a 2023. évi mérleget és a számszaki közhasznúsági jelentést. Az Ellenőrző Bizottság jelentését Pete Lászlóné, a bizottság tagja ismertette.
A beszámolókat a taggyűlés egyhangúlag elfogadta.
A 2024. évi programtervezetet Vincze-Pap Kálmánné ismertette, majd a kiegészítések után a tagság ezt is megszavazta.
A közgyűlés után került sor az I. negyedéves névnapok, ill. a kerek születésnapok megünneplésére.
0 hozzászólás