Az Egri Szív Egyesület közhasznúsági jelentése a 2008. évről

Szerző: admin.egrisziv Kategória:

Egyesületünk, mint ismert, 2005 óta működik önálló közhasznú egyesületként. Önállóságunk kihangsúlyozásával igyekszünk kapcsolatot tartani az országos szervezettel, annak érdekében, hogy minél több információval rendelkezzünk társszervezeteink munkájáról. Sajnos továbbra sem jelenik meg az országos terjesztésű Szívdobbanás című újságunk, amely pedig kitűnő lehetőség lenne az információk cseréjére, munkánk népszerűsítésére a kívülállók körében. Legutóbb egy felajánlást kértek tőlünk vércukorszint mérési akcióhoz való csatlakozáshoz, mi a felajánlást megtettük, várjuk a további részleteket.

Ha van valamilyen országos rendezvény és meghívást kapunk, azon részt veszünk. Legjelentősebb – igaz, ennek szervezője inkább a házigazda egyesület és nem az országos szervezet – az országos sportnap és orvos találkozó. Az elmúlt évben Nagyatádon  vettünk részt a sportnapon. Kitűnően megszervezett rendezvény volt, csapatunk igen jól érezte magát, ráadásul 5 aranyérmet is szereztünk. Elismerés illeti a sportolóinkat és azokat is, akik részvételükkel segítették a közös munkát. Az idén Székesfehérváron lesz a találkozó szeptemberben, reméljük, hasonló élményekkel tér haza a csapatunk.

Szomorú tény, hogy elnökünk, dr. Fenyvesi Éva kardiológus főorvos az elmúlt évben elhunyt. Az országos találkozón az összes résztvevő előtt emlékeztünk meg a főorvosnőről, méltattuk tevékenységét. Ez a szomorú esemény adja többek között aktualitását annak, hogy kellő előkészítéssel a közgyűlésünkön új vezetőséget válasszunk.

Programtervünkben természetesen a legfontosabbként az alapító okiratunkban megfogalmazottak szerepelnek: az egészség megőrzése, a rehabilitáció segítése, az egészséges életmód propagandája, közösségi életünk eseményeinek gyarapítása. Mindezt részben sikerült megvalósítanunk az elmúlt esztendőben.

Anyagi helyzetünkön javított, hogy sikeresen pályáztunk az Észak- magyarországi Civil Alap támogatására, 150 ezer forintot nyertünk el pályázatunkkal. Újra pályáztunk az idén is, reméljük, hasonló sikerrel. Ugyancsak eredményesek volt a városnak benyújtott pályázataink, 100 ezer illetve 60 ezer forintos támogatással. Az idén először kaphattunk az egy százalékokból, 190 ezer forintot. A közelmúltban az egri hirdetési újságban, a Szuperinfóban közzétettük köszönő és újabb 1 százalékokra felhívó információkat.

A kórházban befejezte munkáját  a kardiológia alapítvány. Tőlük nagy értékű adományokat kaptunk, egy laptopot, egy újraélesztő készüléket és egy vércukorszint-mérőt.

Továbbra is kapcsolatban állunk a miskolci testvérszervezettel, vendégül is láttuk őket a Kútvölgyi Pihenőparkban, ám a látogatásukat már nem tudtuk viszonozni, annak ellenére, hogy nagyon készültek a fogadásunkra. Kellő jelentkező híján maradt el ez a kirándulás. Miként elmaradt egy másik tervezett kirándulásunk is.  Az okokat sorra kell vennünk, többnyire nyilván anyagiakkal magyarázható a gyérebb érdeklődés, ám az is lehet, hogy megfelelőbb helyet és programot kell választanunk. A miskolciakkal mindenképpen találkoznunk kell még a nyár előtt. Sikeres volt viszont budapesti színházi látogatásunk, ennek folytatása mindenképpen indokolt.

A mentőállomással együttműködve életmentő tanfolyamot tartottunk, akik részt vettek, eredményesnek tartják. A tervek szerint második tanfolyamot is szervezünk azok számára, akik kimaradtak, de az előzőn résztvevőknek is hasznos lehet az ismétlés.

Eredményes volt a részvételünk az Eger ünnepe rendezvényen. Hűvös időben igen sokan látogatták a sátrunkat, ahol a szokásos ételbemutató és kórházi asszisztensek vérnyomás és vércukor mérése várta a vendégeket.

Az a szakmai előadás, amit az év végén terveztünk, halasztódik erre az esztendőre, a kórházzal történt ismert okok miatt. Amikor időszerű lesz, tájékoztatást hallgatunk meg a kardiológia jövőjéről egy kórházi vezető részvételével.

Minden esztendőben sikeresek az évnyitást jelentő farsangi rendezvényeink. Ilyen volt az elmúlt évi is, de meg kell emlékeznünk a közelmúltban rendezett találkozónkról is, amely bár kevesebb résztvevővel, de igen nagy sikerrel zajlott le.

Civil szervezetünk néhány tagja kiemelkedően sokat tett közös munkánk sikeréért aktivitásával. Őket külön is köszönet illeti, példát, ösztönzést adnak a többiek számára a jövőt tekintve. Mert közösségünk sikeréhez alapvetően fontos az, hogy minél többen, minél többet tegyenek érte.
 

Eger, 2009. 03. 25.

Egri Szív Egyesület

Kategória: Dokumentumok

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük