In memoriam Hekeli Sándor

Szerző: admin.hacsilajos Kategória:

In memoriam Hekeli Sándor

Mélyen megrendített bennünket a hír, hogy egyesületünk volt titkára, sok éven keresztül csapattársunk, 2020. november 7-én, szombaton reggel 72 éves korában elhunyt.

 

Szívműtéte után, 15 évvel ezelőtt lett egyesületünk tagja. Hamar beilleszkedett sorstársi közösségünkbe, aktív tagja lett egyesületünknek. 2005-ben titkárunkká választottuk, ezt a posztot 2019 márciusáig, tizennégy éven keresztül töltötte be. Sokat tett közösségünk fejlesztéséért, szívügyének tekintette a rehabilitációt, a Miskolci Szív Egyesülettel kiépített testvérkapcsolat ápolását. Titkárként kiemelkedő szerepet töltött be 2015-ben egyesületünk 20 éves jubileumának megünneplésében, valamint 2018-ban a Magyar Szív Egyesületek Országos Szövetségének 3. orvos-beteg találkozójának és sportversenyének egri lebonyolításában. Magyar-történelem szakos tanárként, újságíróként előadásaival sok-sok kellemes órát szerzett az egyesület tagjainak, bővítve ismereteiket. Haláláig aktív tagja maradt közösségünknek.

Emlékét tisztelettel és szeretettel megőrizzük. Nyugodjék békében!

Őszinte részvétünk és együttérzésünk családja tagjainak.

Az Egri Szív Egyesület tagsága és vezetősége

Kategória: Hírek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük